Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület logo

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

home
Address:
5540 Szarvas, Mezőberényi út 169/1.
open_in_new
Facebook:
call
Phone number:
email
Email:
schedule
Nyitvatartás:
pets
Introduction

Egyesületünk 2012-ben alakult, majd az akkori gyepmesteri telepre jártunk ki heti egy napot, valamelyest javítani az akkori körülményeken, illetve esélyt a kutyák gazdához juttatásához. Látva a helyzetet, hogy nem elég heti egy nap, ezért 2016-ban nagyot álmodtunk, és úgy döntöttünk, hogy szeretnénk a gyepmesteri telep üzemeltetését átvenni. Az önkormányzati döntésnek köszönhetően 2017. január 1-én már, mint telep üzemeltetők kezdtük meg a munkát a telepen. 2018-ban pedig már hivatalosan is menhely lettünk. Jelenleg azon igyekszünk, hogy minden kutya oltva, chipelve, ivartalanítva megfelelő gazdához kerüljön, miközben a telepen igyekszünk mindent megadni nekik.

Egyesületünkből ketten a menhelyen dolgoznak, a többi tag pedig önkéntes alapon, munka mellett végzi a feladatokat. Célunk az elkóborolt állatok visszajuttatása eredeti gazdáikhoz. Ha ez nem lehetséges 45 napon belül, akkor új szerető otthont keresünk nekik. Emellett segítünk az elhagyott/kidobott állatoknak, hogy minél hamarabb új, kedves és boldog életük lehessen egy olyan környezetben, ahol szeretik és tisztelik őket egész életük során. Azért dolgozunk, hogy nekik új életet adjunk.

Dog in a heart shape svg icon black
Örökbefogadás menete

Minden kutyánk oltva, chippel ellátva, illetve ivartalanítva kerül gazdához. Ezen felül rendelkeznek több kombinált oltással is, illetve külső-belső parazita mentesítve várják szerető új családjukat. A nálunk töltött időszakban igyekszünk megfelelő szocializációt, és rehabilitációt biztosítani az állatoknak, igény szerint pedig az alap orvosi ellátáson kívüli gyógyítást.

Az örökbefogadás előtt legfontosabb a személyes találkozó a leendő gazdijelölt és a kiválasztott kutya között. Minden esetben figyelembe vesszük mindkét fél igényeit, természetét és habitusát és ez alapján igyekszünk a megfelelő társat kiválasztani. Törekszünk arra, hogy minden kutya otthonra találjon, de alapvető feltételeknek meg kell az örökbefogadónak is felelni, például megfelelő kerítés, időnkénti kapcsolattartás felénk. Minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolunk személyesen, telefonon vagy akár e-mailben is.

Kutyáink szerződéssel kerülnek új otthonukba, mely alapvető feltételeket tartalmaz, mint például hogy a kutya harmadik félnek tovább nem adható, vagy a megfelelő tartási körülmény biztosítása. Örökbefogadási díjunk 8500 forint, amely a veszettségi oltás, mikrochip és kiskönyv árát tartalmazza.

redeem
Donations

Segítsd az SZKEK (Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület) kutyamenhelyet adományoddal! A sérült és elhagyott kutyák gondozásában mindig szükség van támogatásra, hiszen ezek az állatok különleges segítségre és gondoskodásra szorulnak. Minden segítség számít, hogy biztosítsuk számukra a megfelelő ellátást és szeretetteljes otthont. Kérünk, támogassatok anyagilag, önkéntes munkával vagy más módon. Köszönjük segítségeteket!

Számlaszámunk:

Számlatulajdonos neve SZKEK Állatvédő Egyesület
K&H Bank 10408131-50526683-66541001
Közlemény adomány

Nemzetközi számlaszámunk:

Számlatulajdonos neve SZKEK Állatvédő Egyesület
K&H IBAN HU69 10408131-50526683-66541001
K&H SWIFT kód OKHBHUHB
Közlemény adomány

PayPal címünk szarvas.dogs@gmail.com

0 / 0 megjelenített kutya.
highlight
Szűrök törlése

Méret

Törlés

Kölyök kutya

Születési év

Törlés
0
0
Néhány kutya születési ideje ismeretlen, így ezeket nem lehet szűrni a születési idő alapján.
No items found.

Tutti

cake

2022.01.01.

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Bogyó

cake

2022.05.01.

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

Gray
Light Brown
No items found.

Kokó

cake

2023.04.01.

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Berliner

cake

2022

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Bözske

cake

2013

female
male

Female

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Papaya

cake

2023.04.01.

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Munci

cake

2022

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Berger

cake

2022.01.01.

female
male

Male

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
No items found.

Totó

cake

2022

female
male

Female

location_pin

Szarvas

Békés

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület

No items found.
sad dog svg icon

Sajnos nincs a keresésnek megfelelő kutyus.

Kérlek próbálkozz más szűrési feltételekkel!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.
priority_high
ATTENTION
priority_high

Some dogs may only appear on our partners’ own pages. Visit their Facebook or website for the full list.

Open website/FacebookTovábbi kutyák felfedezése