Mancsmentő Állatvédő Egyesület logo

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

home
Address:
4163 Szerep, Keményi út 13 .
open_in_new
Facebook:
call
Phone number:
email
Email:
schedule
Nyitvatartás:
pets
Introduction

Egyesületünk 2021. novemberében alakult, mert külön-külön eddig is segítettünk, ahol tudtunk, de mindig is hittünk benne, hogy összefogással eredményesebbek lehetünk, hiszen a környéken rengeteg a kóbor/kóborló és a rossz tartási körülmények között élő állat.

Elsődleges célunk egy új állatotthon és kutyafuttató létrehozása volt, ahol a gyepmesteri telepekről vagy túlterhelt menhelyekről hozzánk kerülő kutyákat szakemberek segítségével mind fizikailag, mind lelkileg rehabilitálhattuk és gondozhattuk volna, míg megfelelő gazdát nem találunk nekik.

Időközben azonban rájöttünk, hogy a környéken működő gyepmesteri telepeken sorra tűnnek el a kutyák, és nem kapunk információt semmiről IDŐBEN.

A telephelyre, amit átvettünk, erősen ráfért a felújítás, emellett a körülményeket normalizálni és a férőhelyek számát is bővíteni kellett, hogy biztonságosan és megfelelő szinten tudjuk ellátni a bekerülő kutyákat. De közös erővel sikerül egyre élhetőbbé tenni telepünket.

14 településen folyamatosan mentjük a kilátástalan helyzetben lévő kutyákat, ami nagyjából 50.000 fős lakosságot foglal magában, és már több száz életet sikerült megmenteni és jobbá tenni.

Dog in a heart shape svg icon black
Örökbefogadás menete

Először írj kérlek az oldalnak egy bemutatkozó levelet, amiben röviden leírod, hogy pl.:

  • Miért szeretnél kutyát?
  • Hol és kivel élne az állat?
  • Pontosan melyik állatot szeretnéd?
  • Volt-e korábban kutyád? stb.

Ezután egy telefonos beszélgetésre, majd egy személyes találkozóra kerül sor a kutyussal. Ha pedig minden rendben van, új családtaggal bővülsz majd. :)

Csak kinti tartásra nem adunk kutyust.

redeem
Donations

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Számlaszám: 50436604-10003671

IBAN: HU42504366041000367100000000

SWIFT: MKKBHUHB

PayPal: info.mancsmento@gmail.com

0 / 0 megjelenített kutya.
highlight
Szűrök törlése

Méret

Törlés

Kölyök kutya

Születési év

Törlés
0
0
Néhány kutya születési ideje ismeretlen, így ezeket nem lehet szűrni a születési idő alapján.
No items found.

Furtai Csöpi

cake

Nem ismert

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Light Brown
Red
No items found.

Joy

cake

2020.05.30.

female
male

Female

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Fekete
No items found.

Zselic

cake

2025.03.30.

female
male

Female

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Red
Light Brown
No items found.

Madeira

cake

2022.12.05.

female
male

Female

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Light Brown
White
No items found.

Pupi

cake

2022.11.15.

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Gray
Light Brown
White
No items found.

Devon

cake

2021.07.01.

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

White
Light Brown
No items found.

Dráva

cake

2025.01.28.

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Fekete
No items found.

Komika

cake

2023.10.15.

female
male

Female

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Fekete
No items found.

Rokkó

cake

2023.05.22.

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Light Brown
Fekete
No items found.

Szmoking

cake

2024.05.25.

female
male

Male

location_pin

Szerep

Hajdú-Bihar

Mancsmentő Állatvédő Egyesület

Fekete
sad dog svg icon

Sajnos nincs a keresésnek megfelelő kutyus.

Kérlek próbálkozz más szűrési feltételekkel!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.
priority_high
ATTENTION
priority_high

Some dogs may only appear on our partners’ own pages. Visit their Facebook or website for the full list.

Open website/FacebookTovábbi kutyák felfedezése