💛 Nelly – a láncról szabadult kislány, aki most ismét esélyt kér egy igazi, türelmes, aktív családra 💛
Nelly néhány hónappal ezelőtt még egy lánc végén élte az életét. Csak az udvart ismerte, nem tudta, milyen egy meleg otthon, egy puha fekhely vagy egy szeretettel teli érintés. Amikor az alapítvány gondozásába került, pár hétig a menhelyen élt – ott is csak kint tartva, ahogy addig mindig.
Aztán jelentkezett érte egy család, akik próbaidőre magukhoz vették, örökbefogadási szándékkal. Nem tudtuk, hogyan fog viselkedni lakásban, hogyan szocializálódik majd, hiszen ez számára teljesen új világ volt.
Sajnos kiderült, hogy Nelly túlpörgő energiájú, nagyon aktív kutya, akinek több foglalkozásra lenne szüksége, mint amennyit a család jelenleg biztosítani tud. Bár volt mellette egy kis kutyatárs, ő nyugodtabb természetű, így nem igazán tudják egymás energiáit levezetni. Nelly pedig, ha unatkozik, néha rosszalkodik.
A szobatisztaság még tanulás alatt áll, ehhez sok-sok türelemre és következetességre van szükség.
Lakásban alszik és sokat van bent, de még mindig jobban szeret kint lenni — nem azért, mert kinti kutya lenne, hanem mert egész eddigi életében ezt szokta meg, és neki most idő kell ahhoz, hogy megtanulja élvezni és érteni a lakásban tartást.
✨ Nelly egy olyan gazdit keres, aki szeretettel, türelemmel és kitartással végigkíséri a rehabilitációját.
✨ Akinek van ideje és energiája foglalkozni vele, elvinni kutyaiskolába, együtt tanulni, egymásra hangolódni.
✨ Aki érti, hogy a kötődés, bizalom és kölcsönös tisztelet nem születik meg egyik napról a másikra – de aki kész beletolni a szívét.
Nelly két év körüli, oltott, chipes, ivartalanított, negatív szívféreg-tesztes kislány.
Mindenkivel kompatibilis: gyerekeket imádja, a kutyákkal barátságos, cicákkal is összeszoktatható.
De ő bizony hiperaktív, ezért aktív gazdit vagy aktív családot keresek számára.
Ismerkedni vele Pécs közelében, Kozármislenyben lehet a jelenlegi befogadójánál.
Submit your details and we are going to forward them to
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány

2022.08.02.
Male
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány



2021.09.06.
Female
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány

2016.09.24.
Female
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány



2023.11.26.
Female
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány





Nem ismert
Female
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány

2020.02.26.
Male
Pécs
Baranya
Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány