„Nem menhely!” – tiltakozott rendszeresen Merza Henriett, amikor tevékenységéről kérdezték. A menhely szó ugyanis a legtöbb embernek szűk ketrecekben sínylődő, nyomorult ebek hadát idézi. Merza Heni állatotthona azonban más volt már a kezdetekkor is: egy hatalmas, körbekerített tanyán szabadon éldegélt majdnem (sőt, olykor több, mint) 300 kutya az ócsai tájvédelmi körzet homokbuckás akácerdeje közepén. Kicsi és nagy kutyaházak és sok-sok farokcsóváló kutya mindenütt – együtt, egy nagy területen. Csak azokat a kutyákat tette „szeparé”-ba, akik egyáltalán nem jöttek ki a többi ebbel. Akiknek nem sikerült új családot találni, élhettek a tanyán életük végéig – szeretetben, nyugalomban. Heni minden kutyának nevet adott és minden egyes négylábút emberszámba vett.
A 300 fős tanyát korai tragikus halála miatt két fiatal lányára, Ritára és Henire hagyta, akik azóta is folytatják édesanyjuk munkásságát.
1995 óta működik az alapítvány hivatalosan is, de az otthon már 1991 óta létezik a kis ócsai tanyán. A Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány szinte kizárólag adományokból él. A senkinek nem kellő, elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak ad átmeneti vagy végleges otthont. Minden kutyát oltva, féregtelenítve, mikrochippel ellátva és – anyagi lehetőségeihez mérten – ivartalanítva ad örökbe. Sajnos a létszám csökkenése nem a magyarországi állattartási morál javulásának köszönhető: ma már „csak” 70 kutyának tud otthont nyújtani a tanya – az anyagi keretek szűkössége miatt.
2009-ben az alapítvány keretei között elindult az agár fajtamentés is – Merza Henriettnek mindig is különösen sokat jelentett ez a fajta kutya és ezt lányai is „megörökölték” tőle. Agár, whippet és azok keverékei sokaságának adott menedéket és talált remek, új otthonokat az alapítvány az elmúlt évek során. – az agarakkal együtt évente 150-200 kutyát juttat új otthonokba.
1. Az örökbe fogadandó kutya vagy macska kiválasztása a weboldalról, amennyiben nem látható „Foglalt” felirat az adatlapján.
2. A kutya kérdőív vagy macska kérdőív kitöltése és visszaküldése, melyet legfeljebb pár napon belül átnézünk, segítünk a választásban és értesítjük a leendő gazdát a további teendőkről.
3. A kiválasztott gazdi tud csak személyesen eljönni az állatotthonba! Szombaton 10-14 óra között vagy hétköznap előzetes bejelentkezéssel. Az első alkalommal haza lehet vinni a kiválasztott védencünket maximum 2 hetes próbaidővel, kölyök kutya esetén maximum 1 hetes próbaidővel, rehabilitáció alatt álló kutya esetében ez az időszak egyedi megállapítás szerint. Ez alatt az idő alatt kell eldönteni, megvan -e a kölcsönös szimpátia és el tudják-e képzelni együtt a közös jövőt. Ha igen, minden esetben a próbaidő lejárta után, vissza kell jönni az örökbefogadott kutyával a leendő gazdinak az otthonba, és ekkor kerül sor a végleges örökbefogadási szerződés aláírására a már ivartalan állat esetében.
4. Az örökbefogadási szerződés aláírása mind az örökbefogadó, mind az állatotthon részéről, melyben az örökbefogadó írásban nyilatkozik arról, hogy harmadik személynek a kutyát nem adja ki, hogy ivartalanítási kötelezettségének eleget tesz (amennyiben ivaros kutyát fogad örökbe) és, hogy az Állatvédelmi Törvényben foglaltaknak eleget tesz. 6 hónapnál fiatalabb kutya örökbefogadásnál, ideiglenes szerződéssel költözhet az állat, és az ivartalanítás után kerülhet sor a végleges örökbefogadási szerződésre.
5. Kutyáink az állatotthonban a következő ellátásban részesülnek: külső-és belső paraziták elleni kezelés, szívférgesség szűrés, fertőző betegségek- és veszettség elleni védőoltás, egyedi megjelölés mikrochippel, illetve a 6 hónaposnál idősebb kutyák mindegyike ivartalanítva kerül gazdához. Az alapellátás természetesen az állatok egészségi állapotától, korától függően változik.
6. Azért, hogy jövőben az Alapítványhoz kerülő állatok is hasonló ellátásban részesüljenek, kérjük, hogy a leendő gazda védencünk örökbefogadásakor 40.000 Ft adománnyal járuljon hozzá a rendszer további működéséhez. Természetesen magasabb felajánlást szívesen fogadunk!
7. A kutya hazaszállítása új otthonába. Jó ha addigra már minden elő van készítve az új jövevény számára: fekhely/kutyaház, etető-, itatótál, póráz, nyakörv stb. Aki kertben szeretné tartani kutyáját, az alaposan ellenőrizze kerítése állapotát! Az első napokban különösen kell figyelni az új családtagra! Sétánál ne engedje senki szabadon őt a pórázról egész addig, amíg a kellő kötődési fok ki nem alakult gazdi és kutyája között és már biztosan behívható.
8. Az örökbe fogadott kutya oltási könyvét minden esetben vagy postán küldjük ki, vagy személyesen visszük ki az új gazdiknak.
9. Szívesen vesszük az új gazdik által készített fotókat újdonsült kedvencükről és örülünk, ha időről-időre a kutyáról/cicáról hírt adnak számunkra. Honlapunkon, közösségi oldalunkon közzé tesszük a gazdis képeket (a gazdi beleegyezésével): jó módja ez annak, hogy másokat is bátorítsunk az örökbefogadásra, és persze minket is megnyugtat, hogy védencünk jó helyre került. Köszönjük és sok boldogságot kívánunk a gazdiknak és kutyáiknak/cicáiknak!
Bankszámlaszám:
Erste bank: 11991102-02149699-00000000
Adó 1% felajánlásával is segíthet! adószám:
18078477-1-13