A nevem Szabóné Mandula Jenifer, 2014-ben végeztem az egri főiskolán biológusként. Pici korom óta végigkíséri az életemet a kutyák iránti imádat, a velük való foglalkozás, ebből adódóan régi álmom vált valóra a kutyapanzió működtetésével. Számomra ez hivatás.
Tény, hogy nem vagyok kutyakiképző, azonban több kutyaiskolás képzésen is részt vettem, köztük a mi ,,kis" cane corsonkkal, Zarával, illetve rendőrkutya képzésben is segédkeztem. Ezáltal van rálátásom a kutyák viselkedésére, igényeire, problémáira.
Minden nálam elszállásolt kutyára sajátomként tekintek a megőrzés ideje alatt, a jó gazda gondosságával eljárva vállalom felügyeletüket.
Nincs kire bíznod kedvencedet, amíg üzleti úton vagy? A környéken üdülsz, de a kutyusod nem vehet részt a választott programokon? Esetleg a családi nyaralásra foglalt szállás nem fogad négylábúakat?
Bármi legyen is az ok, jó helyen jársz.
Családias környezetben, kevés kutyával foglalkozom egyszerre, hogy minden vendégemnek minőségi időt tudjak biztosítani. A kutyusok rendelkezésére áll egy 800 négyzetméteres, füves, bekerített terület, ahol felügyelet mellett szabadon mozoghatnak. Természetesen, amennyiben kedvenced nem jön ki jól más kutyákkal, külön mozgást biztosítok számára. Pihenésüket fedett kennelekben töltik, amelyek zárt kutyaházzal rendelkeznek. Igény esetén, plusz díjazás ellenében külön sétáltatás/ egyéni foglalkozás is kérhető. Kedvenced itt tartózkodása alatt mindent megteszek, hogy az eddig megszokott napirendje ne boruljon fel, ezáltal boldog és kiegyensúlyozott maradjon. Leterheltségtől függően kutyanapközi is megoldható. Lakásban nem áll módomban kutyát elszállásolni.
Keress bizalommal akkor is, ha kutyusod még nem megfelelően szocializált, vagy különleges bánásmódot, különleges táplálást, esetleg gyógyszeres kezelést igényel az ittléte alatt. Bármilyen külön kívánsággal, igénnyel fordulj hozzám, készségesen állok rendelkezésedre, és amennyiben módomban áll, leveszem válladról a terhet.
Első panziós alkalom előtt kötelező egy próba napközi, melynek során megnézzük a kutyus hogyan viseli az ittlétet, a gazdi nélküliséget, nem túlságosan stresszes-e, ellenőrizzük az oltási könyvet. Amennyiben ez a nap zökkenőmentesen zajlik és panziózásra kerül sor, ennek díja az első alkalomból levonásra kerül. A kutyusnak rendelkeznie kell azonosító chippel, egy éven belüli veszettség elleni és kombinált oltással. Bővebb információk a Vahúr Kutyapanzió működési szabályzatában olvashatók.
A saját táppal történő etetés azért fontos, hogy elkerüljük a tápváltásból adódó emésztési problémákat kutyusunknál, de természetesen külön egyeztetést követően lehetőség van a panzió által biztosított táppal való élelmezésre, külön díjazás ellenében.
FONTOS! Amennyiben a kutya panzióban való tartózkodása alatt derül ki valamilyen problémás viselkedés (pl. félelmi agresszióból fakadó agresszív fellépés ember ellen stb.), amelyről a gazda nem tájékoztatta előre a panziót, úgy felár kerülhet felszámításra a panzió díjára, melynek mértéke a probléma fokától függően kerül kiszámításra.
1. Egy kutya panziója
1 gazditól érkező 1 kutya esetében, saját táppal.
4 500Ft/ megkezdett nap
2. Kettő kutya panziója
1 gazditól érkező 2 kutya esetében, 1 kennelben, saját táppal.
7 000 Ft/ megkezdett nap
3. Kettő kutya panziója
1 gazditól érkező 2 kutya esetében, 2 kennelben, saját táppal.
8 000 Ft/ megkezdett nap
4. Gyógyszert szedő/speciális étrendű kutya panziója
Az ár egy kutyára értendő, saját táppal.
5 000-5 500 Ft/ megkezdett nap
5. Kutyanapközi
1 kutya napközi díja reggel 8:00-tól délután 17:00 óráig
3 500Ft/ alkalom
6. Egyéni séta/ foglalkozás
2 000 Ft/ óra
Egy gazditól érkező 3 vagy több kutya esetén, valamint 14 napnál hosszabb idejű megőrzésnél egyedi díjszabás kerül megállapításra.
Töltsd ki a rövid űrlapot, és továbbítjuk a(z)
Vahúr Kutyapanzió
számára érdeklődésedet!