Fülöp Anikó és Kecskés János vagyunk a Nagyhegyi Pajkos Kennel tulajdonosai.
Már gyermekkoromban is vágytam egy különleges fajtájú kutyára, ami abban az időben egy bobtail volt, akkor az álom maradt. Németjuhászom lett helyette, aki a Jenny névre hallgatott, kiállítási reményekkel vásároltuk, de sajnos harapáshiba miatt ez nem valósult meg, de hosszú évekig családunk szeretett kutyája volt.
Családalapítás után ismét felmerült, hogy szeretnék fajtatiszta kutyát, de konkrét fajta nem volt, amíg itt Orosházán meg nem láttam egy nagyfülű, alacsony lábú kutyát, akiről fogalmam sem volt, hogy kiféle, de ott akkor jött ez az érzés, hogy ilyen kutya kell nekem. Hát ő volt a basset hound, és így kezdődött 18 évvel ezelőtt, hogy örökre elrabolták a szívemet, és azóta sincs még egy fajta aki így be tudna férkőzni (talán a spániel :D )
Tudatosan keresgéltem basset után, így került hozzánk első két bassetünk, Foltos (aki nem is volt foltos :D) és Lady, aki később kennelünk alapító szukája lett. Ekkor még nem volt ilyen szándék, családi kutyát szerettünk volna és kaptunk a gyerekek mellé. Ez egy darabig így is maradt, és a gyerekek legjobb társai voltak ők. Második férjemmel nyílott lehetőség arra, hogy komolyabban tovább gondoljuk a dolgot, és elkezdtünk foglalkozni a kiállítás és tenyésztés gondolatával. Mára már tudom, hogy milyen rögös és nehéz út ez, és minél többet tud az ember, annál inkább úgy érzi, hogy egyre kevesebbet.
Ma már nagyobb rálátásom van a fajtára, számos vérvonalat visszamenőleg is ismerek. Tudom milyen tipusú bassetet akarok, és milyet nem akarok tenyészteni. Aztán persze jön a természet és a genetika, és van hogy újdonság elé állít. Tudásomat folyamatosan fejlesztem, részt vettem Czeglédi Attila nemzetközi küllembíró kinológiai tanfolyamán, ahol egy bírói szemléletű kurzust hallgathattunk végig, és számos dologra rávilágított. Meghallgattam Dr. Jakkel Tamás, nemzetközi küllembíró, FCI elnök kurzusait is, ahol szintén számos hasznos dolgot tanultam.Részt vettem a Magyar Kutyás Akadémia számos kurzusán, ahol táplálkozási, egészségtani, genetikai előadásokat hallgattam. Folyamatosan fejlesztem tudásom táplálkozással kapcsolatban is, tapasztalati tanácsokat tudok adni a leendő gazdiknak számos etetési módra, kiegészítők fontosságára, (mit-mikor-mennyit). Ezt a tudást azokkal a gazdikkal akik nyitottak a kapcsolattartásra meg is osztom, sőt kifejezettn azt szeretem, ha probléma esetén engem keresnek meg először, nem egy fórumon érdeklődnek :-), de nyitott vagyok minden új információra is.
Kennelünket is folyamatosan fejlesztjük, az épp aktuális állomány kényelmi érdekének megfelelően. Nem célom túl nagy állomány tartása, igyekszem szigorúan szelektálni, és csak az általam felálíított kritériumoknak megfelelő kutyákat bevonni a tenyésztésbe. Almokat elsősorban azzal a szándékkal hozok le, hogy magamnak szeretnék egy stabil állományt létrehozni, ezért általában marad kiskutya az almokból, illetve most egy új gondolatom, hogy a nálam született kanokból szeretném, ha társtulajdonosi szerződéssel kerülnének gazdihoz, akiket később a tenyésztésben tudnék használni. Ez még egy formálódó dolog, de remélem működhet, mert nálunk is azért véges a kapacitás. Folyamatosan bevezetem a szűréseket is, itt genetikai szűrésekre gondolok, mert bizonyos betegségeket csak ezzel lehet kiküszöbölni. Csak azzal, hogy állatorvos megvizsgálja, hogy egészséges a kutya nem, ugyanis hordozhat olyan géneket , amelyek neki nem okoznak problémát, de ha másik hordozóval alkotnak párt, akkor a kölykök bizonyos százalékában megjelenhet. Ilyen betegségek pl. a Lafora-epilepszia, vagy a POAG (glaukoma). ezek a tesztek nemrég lettek elérhetőek basset számára, ezért folyamatan vonjuk be a szűrésbe a tenyésztésbe került kutyákat.
KUTYAPANZIÓ
- ha elutazol hosszabb időre vagy csak egy hétvégére, vagy csupán egy napra és nincs ki vigyázzon kis kedvencedre, várjuk szeretettel,
- jól szocializált kis és közepes testű kutyák elhelyezése biztosított, részben fedett kültéri kennelekben tágas kifutóval, kistestű kutyák és lakásban tartott kutyák számára épületben kialakított, klímával fűtött-hűtött otthonias elhelyezés,
- nagy közös udvarrész, ahol lehetősége van kutyusodnak más kutyákkal szocializálódni, játszani, illetve irányított foglalkozással lemozognia magát,
- 24 órás felügyelet,
- előre egyeztetve, igény esetén tisztasági fürdetés kérhető.
KUTYANAPKÖZI
- ha napközben is igényli a kutyusod a figyelmet és a foglalkoztatást amíg te munkában vagy, és nem szeretnéd, hogy egyedül töltse napjait,
- heti 2 alkalommal kedden és csütörtökön napközi szolgáltatás, ahol irányított foglalkozásokkal tanulhat kutyusod, illetve mozoghatja le magát,
- kölyökkutyák szakértelemmel való képzése, nevelése családi kutya programmal,
- kinti-benti elhelyezés biztosított,
- rendszeres szolgáltatás, amely egy alkalomra nem igényelhető,
- előre egyeztetve, igény esetén tisztasági fürdetés kérhető.
Legfontosabb foglalási tudnivalók:
- kutya leadásakor szükséges az oltási könyvét is leadni,
- érvényes veszettség elleni oltás megléte,
- kullancs- és bolha elleni kezelés megléte,
- tartózkodási időre elegendő eledel biztosítása a gazdi feladata,
- nyakörv,
- ha van kedvenc takarója vagy játéka a kutyának azt is el lehet hozni,
- érkezés és távozás mindennap 6:00 - 21:00 között.
- telefonos illetve személyes foglalás esetén is megerősítésre kerül, hogy a Gazdi a Működési Szabályzatot elolvasta és elfogadja, illetve hogy a Panziós elhelyezés a kutya számára egy társas elhelyezési forma, ahol tudunk külön helyeket biztosítani, de nincsenek a kutyák légmentesen elszeparálva egymástól, és a legnagyobb odafigyelés ellenére is bizonyos fertőző betegségeket elkaphat, sérüléseket szerezhet, akár a kennelben, vagy az udvaron való kintlét közben, szaladgálás közben illetve ha bármilyen okból váratlanul összekapnak a kutyák,
- a pihenőidőt kinti illetve benti kennelekben töltik, ha beszokott panziós vendég, akit már kiismertünk aludhat a vele összepasszoló kutyával, de természetesen a külön elhelyezés is biztosított, de képesnek kell lenni a kutyának a kennelben megmaradásra is. A lakásba csak kistestű, panziónkba beszokott kutyát tudunk beengedni, aki nem jelöl, illetve nem rongál. Ezt az elhelyezést maximum 2 kutyának tudjuk biztosítani.
1. Panzió 1 - 14 nap tartózkodás
Díjszámítás: 4000.- / egész nap, 2000.- / fél nap.
Érkezés napja:
12:00 előtti érkezés egész nap
12:00 utáni érkezés fél nap
Távozás napja:
12:00 előtti távozás fél nap
12:00 utáni távozás egész nap
2. Panzió 14 napot meghaladó tartózkodás esetén
3500.- / nap
Egész hónapos tartózkodás
60.000.- / hónap
3. Kutyanapközi
hétköznaponként, csak napközbeni ellátás és foglalkoztatás, egyszeri alkalomra nem igényelhető, legalább heti 1 rendszerességgel, egyéb esetben a panziós ár fizetendő.
2500.- / nap
10 alkalmas napközi bérlet
20.000.-
Töltsd ki a rövid űrlapot, és továbbítjuk a(z)
Nagyhegyi Pajkos Kennel és Kutyapanzió
számára érdeklődésedet!