Mazsi szeretne bízni… csak még tanulja. De ott van benne a remény. A mosoly. A vágy, hogy tartozzon valakihez. Mazsi egy kis testű, középkorú kutyus, akinek a múltja megtanította, hogy az emberi kéz néha fáj. Ezért még fél. Ha hirtelen érintés éri, megijed, és próbál jelezni – nem bántani akar, csak szól, hogy „kérlek, lassan, óvatosan, érts meg engem.” De Mazsi nem haragszik – csak még nem gyógyult. És mi hiszünk benne, hogy akinek van türelme, szeretete és ideje, az Mazsi szívét is elnyeri majd. Más kutyákkal és cicákkal viszont csodás a kapcsolata. Ott nincs félelem, csak nyugalom. Barátkozós, csendes, figyelmes társ – és amikor senki nem látja, még mosolyog is. Mert ő akar szeretni, csak még tanulja hogyan. Kompakt testű kis hölgy, akár táskában is utazhat, igazi kis öleb – csak még nem tudja, hogy az is lehet belőle. Nem reménytelen. Csak valaki kell, aki megmutatja neki a reményt.

‍